ganica
2010. március 10., Ildikó
Lassan közelegnek az ünnepek a Kaposvári Egyetem azon kommunikáció szakos hallgatói számára is, akik az Erasmus-program keretében tanulnak most külföldi egyetemeken töltenek. Kalamász Piroska például Amszterdamból számolt be több ízben is ezen a portálon. Ezúttal a holland Télapóról (is) olvashatunk tőle.

Ha európai legjobb kosárlabdázóira kíváncsi valaki, továbbra sem kell messzire utaznia a sportturistának. Elég, ha Zágrábba leautózik, ahol megnézheti a helyi Cibona meccseit a Drazsen Petrovics Kosárlabda Centerben. Tavaly januárban magunk is jártunk ott, a Partizan Belgrád elleni Euroliga találkozón. A héten a görög Olympiakos NBA-ből igazolt sztárral próbált szerencsét a horvát fővárosban. (KÉPGALÉRIA!)

Voldában leesett az első kisebb mennyiségű hó, amely ihletet adott ahhoz, hogy ismét „beszámoljak” az elmúlt három hetemről, amit ismételten a Strategic Design-nak „szenteltünk”. Jó-jó… Kirándultunk is és litván est is volt, sőt már a német-francia international night is lezajlott, Orstaba is átmentünk – már harmadik alkalommal Zaneval és ellátogattunk a Rokkenbe is – bulizni, de csak szép sorjában mindent. Gschwindt Petra norvég riportjának negyedik része, sok képpel.

A nagy érdeklődésre való tekintettel újra írok. Petráékkal ellentétben nekünk, itteni Erasmusoknak nem szerveznek mostanában programokat. Ami nem olyan nagy baj, szervezünk mi, lehet, hogy nem olyan tartalmasak, de mi jól érezzük magunkat. Szinte mindenki, itt a kollégiumban, az őszi hónapok valamelyikén született, így folyamatosan ünnepelünk, minden nemzet a maga módján. Kalamász Piroska kommunikáció szakos egyetemi hallgató az Erasmus-program keretében egy félévet tölt Amszterdamban. Újabb riport képekkel…

Fesztivál tizenkét napon át, kirándulás a fjordokhoz, éjszakai tűz a konyhában, igaz minden jól végződik, csak aludni nem lehet. Gschwindt Petra, a kaposvári egyetem kommunikáció szakos hallgatója Norvégiában tölti ezt a félévet. Élményeiről időnként beszámol, természetesen képekkel.

Gschwindt Petra, a kaposvári egyetem kommunikáció szakos hallgatója Norvégiában tölti ezt a félévet. Az Erasmus-program keretében ismerkedik az ottani oktatási rendszerrel. Élményeiről időnként beszámol, természetesen képekkel.

A holland főváros egész évben várja a turistákat: Amszterdam központjában ajándéküzletek tucatjai kínálnak táskát, sapkát, fapapucs-kulcstartót, tulipánhagymát, szélmalom-hűtőmágnest, Hollandia összes jelképét. Igen, Amszterdam egy tipikus turistaváros, az itt megfordulók nemzetisége pedig legalább olyan tarka, mint maguk a hollandok. Kalamász Piroska kommunikáció szakos egyetemi hallgató az Erasmus-program keretében egy félévet tölt ott. Itt a riportja sok képpel. Néhány slukk az amszterdami levegőből…

Április végén hatalmas meglepetésben és örömben volt részem, amikor megkaptam az Erasmus ösztöndíjat elnyert hallgatók névsorát és az én nevem is a felsoroltak között volt. Lázasan vetettem bele magamat az ezzel kapcsolatos ügyek intézésébe. Kapcsolatfelvétel a norvég egyetemmel, a kollégiumi jelentkezés, nemzetközi diákigazolvány csináltatása…

A MÁV-START Zrt. szolgáltatásaival, és fejlesztéseivel a kényelmes, és komfortos utazás lehetőségét szeretné megteremteni utasai számára. A Személyszállító Vasúttársaság elindította internetes jegyvásárlási rendszerét, annak érdekében, hogy gyorsan, kényelmes körülmények között, akár otthonról is megvalósulhasson a menetjegyváltás. A cég immár Kaposváron is üzembe helyezte internetes jegykiadó automatáját.

Május a Balaton hónapja lesz – jelentette be Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a cég mai, balatoni szezonnyitó sajtótájékoztatóján Badacsonyban. A balatoni régió turisztikai szerepének fontosságát érzékeltetve elmondta, hogy tavaly az összes belföldi vendégéjszaka 25,6 százalékát, és az összes külföldi vendégéjszaka 19,7 százalékát ebben az üdülőövezetben regisztrálták.

Marosi Antal iraki útinaplójának harmadik része. Kedvenc mottónk a Kaposvárról indult Siposhegyi Péter írótól való: :„… Nézd, tulajdonképpen igazad van, hogyha el akarsz menni ebbe a háborúba. Előbb vagy utóbb úgyis meg kell dögleni. Ez legalább kinéz valahogy!…”

Kedvenc mottónk a Kaposvárról indult Siposhegyi Péter írótól való: :„… Nézd, tulajdonképpen igazad van, hogyha el akarsz menni ebbe a háborúba. Előbb vagy utóbb úgyis meg kell dögleni. Ez legalább kinéz valahogy!…” Marosi Antal iraki útinaplójának második része.

„… Nézd, tulajdonképpen igazad van, hogyha el akarsz menni ebbe a háborúba. Előbb vagy utóbb úgyis meg kell dögleni. Ez legalább kinéz valahogy!…” – írja az iraki háborúról szóló dokumentumregénye mottójául Siposhegyi Péternek, a Kaposvárról származó drámaírónak a gondolatát Marosi Antal, a szerző. A kötet egyébként már arab nyelven is megjelent.

Lapunk majd’ 24 ezer iwiw-ismerőse közül sokan élnek, tartózkodnak külföldön – ki hosszabb, ki rövidebb ideig. Arra biztatjuk, kérjük őket, írják meg nekünk élményeiket, tapasztalataikat, mi pedig közzétesszük itt, a sommán. Tóth Lilla, balatonszabadi ismerősünknek abban a szerencsében volt része, hogy négy hetet tölthetett Írországban, melynek végén már félig írnek érezte magát.

Egy kaposvári óvónő, Gyurica Gyöngyi utazhat el Sharm El Sheikbe az OTP Travel jóvoltából. A Vaszary Képtár Élet a halál után című kiállításának látogatói között sorsolták ki az egyiptomi utat. A Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményének darabjait négyezren látták Kaposváron.

horoszkóp
programok
életmód
utazás
bulvár


N-joy banner

mit:
hol: