2010. szeptember 4., Rozália
Nyár van, ilyenkor az újságok minden hírt nagyon megtakarítanak. Magyarországon például minden tíz éven felüli állampolgárnak komplett elképzelése van arról, milyen mélységben lehet őssejttel végezni kutatást, miképpen kell megszerezni a szükséges engedélyeket, mennyire etikus pénzt elfogadni egy kezelésért, euróban megadva persze a pontos értéket, satöbbi, satöbbi. Tudós nép vagyunk.

Ahogy egyre inkább elharapódzik a gazdasági válság és egyre többet halljuk, hogy a magyar termékek nehezen találnak piacot maguknak egyre több emberben fogalmazódik meg a kérdés: Nem kellene inkább a külföldi helyett magyar terméket venni?

Megrugdosta tanárnőjét egy 16 éves általános iskolás fiú Szécsényben, mert a pedagógus rendreutasította őt órai magaviselete miatt. Ez a lassan már megszokottá váló hír ihlette Czunyi Katát jegyzetének megírására.

Egy újsághír szerint marcali diákok egy szex-szájton megtalálták az egyik tanárnőjükről készült felvételeket. Kisvárosokban Magyarországon az ilyesmiből azonnal botrány kerekedik. Már el is bocsátották. Jó hír viszont, hogy egy hónap után megkerült az a tizenhárom éves diáklány, aki egy hajnalban elosont otthonról, és Pestre ment.

Csak igen elfogult baloldali gondolkodástól sújtott emberek mondanak olyat, hogy nem érdemes Magyar Nemzetet olvasni. Bizony, hogy nagyon érdemes. Most is itt egy cikk, amit többször elolvastunk, nem akartunk hinni a szemünknek. Kezdetben még reménykedtünk: a sok netezés megártott, s rosszul látunk. De nem. Még szerencse, hogy messze tőlünk történt az eset, nem a mi kis megyénkben. Tényleg őrület.

Régen fordult már elő, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség szezonzáró ünnepségén kaposvári érdekeltségű játékos díjat kapjon a bajnokságban nyújtott teljesítményéért. Most azonban örülhettünk, hiszen a kaposvári születésű Gosztonyi András a legjobb U 19-es korosztályú játékosnak járó címet kapta. Ez már önmagában is figyelemre méltó, ám ha még hozzátesszük, hogy novemberben tölti be tizennyolcadik életévét, akkor még inkább elégedettek lehetünk.

Horogkereszteket festettek Fekete István mesehőseinek szobraira az ajkai csónakázó tónál lévő parkban – mondta Takácsné Pósa Anita, az ajkai rendőrkapitányság szóvivője. A szóvivő elmondta: hétfőn késő délután „állampolgári bejelentés” alapján értesült a rendőrség a szobrok meggyalázásáról.

Lassan egy esztendeje futó vetélkedő-sorozatot sikerült néhány perc alatt tönkretennie a Magyar Televíziónak. Gyorsan szögezzük le: nem az a bajunk, hogy az általunk is favorizált Torma Emese nem nyerte meg a Társulat című versenyben Réka szerepét, az ilyesmi előfordul, s nem is szégyen, hanem azt sajnáljuk: elrontottak egy játékot. Merthogy ebből nem lehet már jól kijönni…

Adva van egy hiányos, a somogyiak számára elfogadhatatlan javaslat a Parlament előtt. Nem szerepel benne a taszári repülőtér fejlesztése, Kaposvárt nem helyezi logisztikai szerepkörbe, és nincs bent a somogyi vasútfejlesztés. De hiányérzetünk van a közút- és kerékpárút-hálózat fejlesztési elképzeléseit olvasva is, mint ahogy a hulladéklerakásra vonatkozó részek sem tűnnek vidék barátnak.

Mennyire egyszerű is meggyújtani egy szál gyufát. Vagy legyünk modernek, lenyomni az öngyújtó gombját. Azonnal tüzet kapunk, amit lehet használni a cigaretta meggyújtásához, vagy begyújtani a gázt a pörkölt alatt. Nem is kellett eddig őrizni a tüzet, mint pár évezreddel ezelőtt a család idős tagjainak a barlangokban. De idén született egy láng, amire a következő hetekben hatalmas erők vigyáznak. Nem az eső oltja, és nem is a szél fújja el.

Lássuk be, az Internet hasznos és sok mindenre jó (vagy legalábbis használható). Tájékoztató, szórakoztató, útbaigazító, művelő, satöbbi funkciója mellett bármire és bárkire rákereshetünk az olyan keresőprogramok által, mint például a Google, ok.hu vagy a Yahoo, még a keresőprogramokra is. Kiadhatjuk magunkat szexéhes, mindenre kapható cicababáknak vagy macsóknak a chat-en, miközben magunk is tisztában vagyunk vele, hogy a tavaly nyáron készült képek nem hazudnak.

Sajtótájékoztatót tartott ma Dér Tamás, a Kaposvári FIDESZ elnöke, a Kaposvári önkormányzat Fideszes tagja, a Kaposvári Sportcsarnok igazgatója. Nagyon időszerű témában hallatta hangját.

Ha valaki még egyszer poénkodik a szerencsétlen magyar futballisták rovására, annak csakugyan meggyűlik a baja velünk. Avagy Bendegúzzal szólva: felpofoztatjuk a Szabó bakterral, mert megérdemli.

Március tizenötödike a mindenkori magyar fiatalság ünnepe. Megszokhattuk azonban már, hogy a szónokok ezen a napon is inkább az idősebb korosztályhoz tartoznak, miként azok is, akik a lapokban az ünnepi jegyzeteket írják. Mi szerettünk volna szakítani a hagyományokkal, és kommunikáció szakos hallgatókat kértünk arra: írják el véleményüket március tizenötödike kapcsán. Abban a reményben adjuk közre írásaikat, hogy hamarosan találkozhatnak újabbakkal is.


csattanó
jegyzet
olvasói levelek


N-joy banner

mit:
hol: